Mit várunk 2018 után

Mi lesz velünk? 1990-ben a térség éllovasaként hazánkban is megtörtént a rendszerváltás, azaz a szocializmusból átléptünk a fogyasztói társadalomba. Ezzel a lendülettel csatlakoztunk 2004. április 12-én az Unióhoz, majd 2008-ban a Schengeni övezethez. Élveztük, hogy végre utazhatunk, világot láthatunk, határellenőrzés nélkül. Már zsebünkben éreztük az eurót, mint fizetési eszközt, annyira közelinek éreztük, annak bevezetését. 2001-ben, […]

Mi történt a megtakarításokkal az elmúlt két évtizedben?

Az 1999-ben alakult Brokernet égisze alatt dolgozó pénzügyi tanácsadók elképesztően sok és nagy összegű szerződést kötöttek. Ezek a szerződések úgynevezett Unit Linked típusú szerződések voltak, aminek a lényege, hogy a kezdeti költségek rettenetesen drágák. Ezek a költségek később – az idő haladtával – csökkennek, de a sok összetevő miatt mégis drágák. A pénzügyi tanácsadóknak nevezett […]

Boldogabb élet! Ugye van ilyen?

A sajtó és napjaink politikája a nyugdíjakkal és a nyugdíjasok jövőbeli megélhetési lehetőségeivel foglalkozik. Jól teszik, mert valós veszélyek fenyegetik minden napját annak, aki nem készül fel! De mi van azzal, aki fel akar készülni, majd nyugdíjasként szándékozik utazni, világot látni, foglalkozni az unokákkal és boldogságban élni életét? Mi van akkor, ha a jelenleg érvényes […]

Mikor robban a nyugdíjbomba?

A történelem legnagyobb nyugdíjbombáján ülünk! A Portfólióban megjelent cikk alapján.  Jó úton járunk ahhoz, hogy a jövő nemzedékei megtapasztalják a történelem legnagyobb nyugdíjválságát. 2050-re a világ legnagyobb gazdaságainak nyugdíjdeficitje elérheti a 400 ezer milliárd dollárt, hacsak nem teszünk ellene valamit – írja a World Economic Forum figyelmeztetésére hivatkozva a CNBC! A World Economic Forum (WEF) számításai […]

A nyugdíjas korunk nyugalmáért nekünk is tennünk kell

Hogyan alakulnak a nyugdíjak Magyarországon 5, 10 vagy 20 év múlva? Szinte lehetetlen megjósolni. Éppen ezért fontos, hogy az időskori anyagi biztonságot megteremtsük magunk számára. Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy öngondoskodásra, nyugdíjcélú megtakarításokra van szükség ahhoz, hogy a jövő idősei fenn tudják tartani korábbi életszínvonalukat a nyugdíjba vonulást követő évtizedekben. Mikor leszüreteljük a gyümölcsöt, minden más […]

A pénzről a Rádió Bézsben

A Kisbefektetői Klub alapítója a Rádió Bézs vendége volt. A műsorban az alábbi kérdéseket vitattuk meg: Mire készülhetünk fel a következő években, évtizedekben? Mikor vessük el a pénz magvakat, és hova, hogy hozza részünkre az elvárt termést? Fel lehet készülni a kiszámíthatatlanra? Féljünk, vagy bizakodjunk az időskori életünk megérését illetően? Milyen kihívások, milyen kísértések azok, […]

Mekk Elek befektet!

Az internet népe egyre inkább úgy gondolja, hogy minden gondját, problémáját megoldja, saját maga. Háziorvosoktól hallom, hogy sok esetben megérkezik a rendelésre a beteg és elmondja, mi a baja, milyen vizsgálatra adjon beutalót, milyen gyógyszert írjon fel számára az orvos. Komplett diagnózist ad. Ha az orvos más véleményen van, akkor az illető felháborodik, mondván, mindennek […]

Veszélyben az életszínvonalunk!

Egyre-másra érkeznek a rossz hírek a német és a világ gazdaságából. A sok új pénz nyomtatása és a gazdaságba pumpálása, nem hozta meg eddig a várt eredményt. Merkel Kancellár politikai helyzete is bizonytalan. A Deutsche Bank, a csőd szélén áll! Ebből ismét válság lesz? A legnagyobb svájci bank vezérigazgatója szerint, sokkal komolyabb probléma a Deutsche […]

Migráció Európába és hazánkból!

Hogyan változtatja meg a menekültkérdés Európa és Magyarország gazdasági helyzetét? Mire számítson az átlagember? A migránsok áradata, elszegényedést hoz? Esetleg új munkaerőként tekintenek rájuk? Ez esetben előnybe, vagy hátrányba kerül a hazai munkaerő? Csökkenti, vagy növeli a jövedelmünket a migráció? Mire kell felkészülni, ha nem a vesztes oldalra akarunk kerülni? Nem túl régen, még ez […]