Boldogabb élet! Ugye van ilyen? A sajtó és napjaink politikája a nyugdíjakkal és a nyugdíjasok jövőbeli megélhetési lehetőségeivel foglalkozik. Jól teszik, mert valós veszélyek fenyegetik minden napját annak, aki nem készül fel! De mi van azzal, aki fel akar készülni, majd nyugdíjasként szándékozik utazni, világot látni, foglalkozni az unokákkal és boldogságban élni életét? Mi van akkor, ha
Mit várunk 2018 után Mi lesz velünk? 1990-ben a térség éllovasaként hazánkban is megtörtént a rendszerváltás, azaz a szocializmusból átléptünk a fogyasztói társadalomba. Ezzel a lendülettel csatlakoztunk 2004. április 12-én az Unióhoz, majd 2008-ban a Schengeni övezethez. Élveztük, hogy végre utazhatunk, világot láthatunk, határellenőrzés nélkül. Már zsebünkben éreztük az eurót, mint fizetési eszközt, annyira közelinek
életszínvonal Egyre-másra érkeznek a rossz hírek a német és a világ gazdaságából. A sok új pénz nyomtatása és a gazdaságba pumpálása, nem hozta meg eddig a várt eredményt. Merkel Kancellár politikai helyzete is bizonytalan. A Deutsche Bank, a csőd szélén áll! Ebből ismét válság lesz? A legnagyobb svájci bank vezérigazgatója szerint, sokkal komolyabb probléma a
A gyermekvállalás életünk legfontosabb eseménye! De vajon tudják-e, hogy mire vállalkoznak? Amikor beszélgetünk leendő ügyfelekkel, sokszor hallom, hogy a terveik között lakás, vagy családi ház vétele szerepel, a nem távoli jövőben. Az is kiderül, hogy a már megvásárolt, saját telkükön, gyümölcsfákat ültetnének elsőnek, szeretik a kertet, a leendő gyermekük kimehetne játszani. Később a kis konyhakert ellátná
Biztonságos jövő Hozzunk időben felelős pénzügyi döntést! Megtakarítási formák: Ma Magyarországon az emberek túlnyomó része ismeri a bankbetétet, és talán már az államkötvényt is. De ezeknek a termékeknek sem ismeri a veszélyeit, mert a történelmi múltunk miatt az a hite a magyar embernek, hogy ezek biztonságosak. Mivel a mi csoportunk független szakértőkből tevődik össze, ezért a megtakarítási
Állandó szorongásban élünk! Hitelek törlesztése miatt Piac működése miatt Saját erőnlét miatt A konkurencia miatt Az állami kényszerek miatt Az adó, járulék, tized, kilenced miatt Leépítések átszervezések miatt A főnökei idiótasága miatt Alkalmazottak miatt A beosztottak butasága miatt A munkahelyi személyi harcok miatt Az előléptetésének elmaradása miatt A kis fizetés miatt A szemérmetlen életkori diszkrimináció
Harmincnégyből a harmincadik helyen végeztek a magyar diákok az internetes szövegértést mérő teszten. Sokan bele sem kezdtek a feladatokba. Az élen ismét csupa ázsiai ország végzett. A 2015 tavasszal publikált eredmény még a 2012-es PISA-mérések alapján készült el. A tesztek során először mérték fel a diákok úgynevezett digitális szövegértési képességeit. Ezen a magyar fiatalok rendkívül
- 1
- 2