A mi munkánk
Az én munkám!
Szeretek emberekkel beszélgetni.
Rengeteg jó történetet ismerek meg, és bevallom, sok esetben csodálom azokat az embereket, akik tudásukkal, szorgalmukkal valami komoly dolgot értek el. Komoly tudással rendelkeznek a saját területükön és én örömmel tudakozódom tőlük, hiszen a saját területükhöz ők sokkal jobban értenek, mint én.
Közszereplők közül is sokan abból élnek, hogy beszélgetnek emberekkel, de ezt nem négyszemközt teszik, mint én, hanem valamelyik TV műsor keretein belül. Ugye másoknak is ismerős Vitrai Tamás, Frei Tamás, Friderikusz Sándor, Balló György, Havas Henrik, Vámos Miklós és sorolhatnám még sokáig.
A különbség annyi, hogy a fent nevezett urak, általános, másokat is érdeklő dolgokról beszélgetnek én meg csak az adott személy és szerettei életéről, annak előnyeiről és kihívásairól beszélgetek. A mi munkánk
Egy-egy ilyen beszélgetés, idővel annyira bensőségessé képes válni, mintha a beszélgetőpartnerem pszichológussal beszélgetne. Kiönti a lelkét, – ahogy mondani szokták. Minket kötelez a titoktartás, – akárcsak az említett pszichológust – ezért sem, meg erkölcsi okokból sem szoktuk megosztani a kapott információkat.
Mivel nem pszichológus vagyok, hanem a pénzhez értő szakember, természetes, hogy a pénzzel kapcsolatos elképzelésekre, tervekre szoktam rákérdezni.
Kedves olvasóval is játszhatunk egy játékot. Felteszek néhány kérdést és önmagának válaszolja meg, de őszintén!
Tudom, hogy kellemetlen kérdések megválaszolásakor hajlamos mindenki egy kicsit szépíteni a válaszon, becsapva ezzel saját magát. A mi munkánk
Kérem ne tegye, legyen őszinte önmagához!
Felkészült? Jöhetnek a kérdések?
- Családja, vagy önmaga számára megfelelő életszínvonalat tud biztosítani a jelenlegi jövedelméből?
- Ha bármely okból ez a jövedelem kiesik, meddig képes a jelenlegi életszínvonalat fenntartani?
- Ha van bármilyen vagyontárgya, amit a kieső jövedelem miatt kényszerűségből eladhat, azt mennyiért tudná eladni?
- Többért, mint amennyiért beszerezte?
- Kevesebbért, mint amennyibe került?
- Ha megbetegszik, akkor az állam által biztosított intézménybe menne szívesebben, vagy magán egészségügyi ellátást venne igénybe, ha megtehetné?
- Ha Önnek, vagy a szerettei valamelyikének betegsége, a súlyosabb kategóriába tartozik, akkor Magyarországon, vagy külföldön gyógyíttatná magát inkább?
- Súlyosabb esetben akár itthon kezelik, akár külföldön, az sokba kerül. Meg van rá a fedezet, vagy valakinek a segítségét igénybe kellene vennie?
Nem mertem feltenni kérdésként, ami szintén előfordul magánbeszélgetésen. Mit tenne, ha súlyosan megbetegedne valamelyik szülője, biztosan meggyógyítható, de rengetegbe kerül. Ugyanakkor van egy-két kiskorú gyermeke? A mi munkánk
Tudják, a beszélgetéseken számomra az derül ki, hogy habozás nélkül bárki odaadná mindenét, ha biztosan tudná, hogy meggyógyul!
De a család többi tagja elől, már nem szívesen venné el senki! Akkor mi a megoldás? A mi munkánk
A fenti kérdések valóban megfogalmazódnak, mivel az egészségügyi járulékból nem tudják a komolyabb betegségeket finanszírozni, nem beszélve a betegség miatt kieső jövedelemről.
Csak magán egészségügyi ellátás keretében!
Beszélgessünk kényes kérdésekről, mert van megoldás!
De csak akkor működik, ha tud róla!
Jelentkezzen MOST egy kötelezettség nélküli beszélgetésre!