Alapképzés – Bevezető

Alapképzés – Bevezető

Alapképzés – Bevezető

Ön éppen most tette meg első lépését a szebb és boldogabb életviteléhez.

Egyik kedvenc idézetem:

„Az emberek jellemük szerint lesznek olyanok, amilyenek, de tetteik szerint lesznek szerencsések vagy ellenkezőleg.”
/Arisztotelész/

Magyarországon az elmúlt években hatalmas változások történtek, ami mindenkit változásra kényszerít, ha akarja, ha nem.
Ebben a tekintetben háromféle hozzáállás létezik. (Ha esetleg tudna még, írja meg nekünk, mert mi is szeretünk tanulni).

Vannak, akik ugyanúgy sodródnak az árral, mint a rendszerváltás előtt, belenyugodnak helyzetükbe, már megszokták, céltalanok.
Csakhogy a szocializmusban az kapott fizetést, akinek volt munkahelye. Akinek nem volt, azt bevitték a rendőrök KMK, azaz közveszélyes munkakerülésért.

A legtöbben ennek következtében elkényelmesedtek és nem akartak változtatni a helyzetükön. Bevezető

Mások elégedetlenkedtek, ezt hangoztatták, változásokat akartak, őket meg ezért tartoztatták le és sok esetben kényszermunkára ítélték őket.

harmadik csoport tette a dolgát, nem küzdött a rendszer ellen, de többet akart elérni, többet dolgozott, vállalkozott, több mindent megengedhetett magának, szeretteinek. A lakosság létszámához képest, a 2. és 3. csoport elenyésző kisebbségben volt.

A rendszerváltás 27 évében vagyunk és szerencsére egyre többen érzik a változás szükségszerűségét..
Vannak olyanok, akik a korai felismerők. Ők azok, akik elől járnak.

A másik csoport a követők. Ők biztosan nem csúsznak lejjebb.
Nem könnyen, de megtarthatják, – sőt kellő információ, elhatározás és szándék megléte esetén – akár növelhetik is életszínvonalukat.   

Ezért gratulálok önnek, mert érzi, hogy az információ, a tudás nélkülözhetetlen a haladásban, a mai világban.
Aki nem halad és megáll, az örökre lemarad, az olyan társadalmakban, ahol a pénz lett a legfőbb értékmérő.

Azon voltunk, hogy „fogyasztható” formában írjuk meg az anyagot.

A végére nem lesz teljes értékű pénzügyi szakember, de nagyobb hozzáértéssel fogja élni életét, megalapozottabb döntéseket képes hozni, amivel szebbé, boldogabbá teheti jövőjét.

Biztosan lesznek majd olyan részek, amelyeket érdekesebbnek talál és olyanok is, amelyek kevésbé kötik le a figyelmét. Találkozik majd az Ön számára ismert részekkel is, de ne ugorja át ezeket se, mert a tananyag fejezetei, az azokban olvasható meghatározások fontosak, szerepük lehet a következő részek megértésében.

Természetesen valamelyik kollégánk elérhető, amikor valamilyen kérdése merülne fel, ezért írjon bátran, vagy hívjon minket telefonon!

MNB, Kapcsolat