Alapképzés – 1. fejezet: A pénz keletkezése és fejlődése

Kedves Olvasó!

A pénz keletkezése és fejlődése

Az első levelünkkel megkezdheti a felkészülését, egy tudatosabb, boldogabb élet megteremtéséhez, a PÉNZÜGYI ALAPISMERETEK elsajátításával.

Mindannyian ismerjük a mondást, „a pénz nem boldogít, de jó, ha van”.

Valóban a pénz önmaga nem boldogít, csak az, amit általa elérhetünk.

Kezdjük az elején!

A pénz keletkezése és fejlődése

A pénz olyan fizetési eszköz, amely az árucsere közvetítő eszközeként szolgál, bizalomra épül, (mindenki ugyanazt érti rajta), ezért széles körben elfogadott.

A pénz történeti fejlődését három fő korszakra bonthatjuk:

  • az árupénz időszaka, (az árutermelők áruikat közvetlenül cserélték ki egymással),
  • az arany és más pénzhelyettesítők időszaka,
  • a modern pénz, a hitelpénz időszaka.

Eleinte a javakat közvetlenül cserélték más javakra. Ezek a cserék közvetlenek és véletlenek voltak. A termelés fejlődése, bővülése eredményeként, a javak nagy részét már cserére termelték, létrejött a piaci csere. Szükségszerűen jelentek meg olyan termékek, amelyek kifejezték a különböző áruk cserearányait, ehhez hasonlították az eladandó jószágok értékét. Ez a közvetítőeszköz lett az árupénz.

Pénzügyi döntések A pénz keletkezése és fejlődése Saving money concept

A történelem során láthatjuk, hogy az egyes időszakokban számos különböző árucikk szolgált közvetítő eszközként: pl. marha, dohány, olívaolaj, só, gabona, bors, szövet, nyersbőrök, rézgyűrűk, igazgyöngy, kagylóhéjak, ezüst, arany.

Sok vitát okozott az elszámolás, mivel az állatok nem oszthatók részekre, az olívaolajnak körülményes a kezelése, stb..

A gazdasági fejlődés következtében, logikus volt, hogy az árupénz csaknem kizárólag a fémekre korlátozódott, mivel rendelkezik a következő tulajdonságokkal:

  • forgalomképes,
  • mindenki ugyanazt érti rajta,
  • osztható,
  • egyszerűen kezelhető
  • könnyű felismerni
A pénz keletkezése és fejlődése Business Concept

Eleinte mindkét nemesfém (arany, ezüst) betöltötte a pénz szerepét, később azonban már csak az arany.

Azonban ennek is megvoltak a nehézségei.

Az arany puha fém lévén, aránylag gyorsan kopott, elhasználódott, problémát jelentett pótlása. Az ipari forradalom kapcsán fellendült árutermelés mellett, a kibányászott nemesfémek mennyisége már nem tudott lépést tartani a megnövekedett kereslettel, így relatív pénzhiány állt elő.

A kényszer létrehozta a pénzhelyettesítőket.

Ezek a klasszikus papírpénz és a klasszikus bankjegy!

pénzhelyettesítők közös jellemzője az volt, hogy az aranypénzt helyettesítették, azt bármikor aranyra átválthatták.

Az állam később, a forgalomban jól működő bankjegyek kibocsátására létrehozta saját bankját (jegybank), és ezt a bankot felruházta a bankjegykibocsátás monopóliumával.

Az aranypénzrendszer az I. világháború utáni években fokozatosan háttérbe szorult és az 1929-33-as világgazdasági válságot követő időszakban gyakorlatilag megszűnt.

A II. Világháború után a világ aranykészlete jelentősen lecsökkent, s legnagyobb része az USA-ba került. A dollár aranyra való átváltási lehetősége 1971-ben szűnt meg.

Ezután megjelent a belső érték nélküli pénz, amelyet modern pénznek (számlapénz, hitelpénz) is neveznek.

Törvényes fizetési eszköz, a kibocsátó állam területén mindenki köteles elfogadni. Az állam az általa kibocsátott pénznek kényszerforgalmat biztosít és maga is elfogadja!

mai pénznek két alapvető megjelenési formája van:

– készpénz valamint (bankjegy és az érme)

– bankszámlapénz. (bankszámlapénz a gazdálkodó szervezetek bankkal szembeni látra szóló betétkövetelése)

Mivel a modern pénznek nincs belső értéke, ezért az Államok a semmiből teremtik meg. Azt, hogy hogyan, arról a későbbiekben írunk.

A pénz keletkezése és fejlődése

Bemutatkozás Tóth György

Tóth György

Vezető Pénzügyi Stratéga

A pénzteremtés módjai:

  • A hitelnyújtás és
  • A külföldi fizetőeszköz (valuta, deviza) bank által történő megvásárlása. 

A pénz megsemmisülése (a létrehozáshoz hasonló jellegű, de ellentétes irányú ügyletek keretében semmisülhet meg).

  • Hiteltörlesztés és
  • A külföldi fizetőeszközök eladása.

A modern pénz mozgása tehát körforgás jellegű.

A mai ismertető után a következőkben a pénz fogalma, funkciói a téma, de megírjuk a pénzteremtés mai módszereit is!

A pénz keletkezése és fejlődése

Nézze meg a www.kisbefektetoiklub.hu oldalt, további érdekes cikkeket talál rajta.

Jó tanulást és fejlődést kívánok!