A múlt tanulsága
Az 1999-ben alakult Brokernet égisze alatt dolgozó pénzügyi tanácsadók elképesztően sok és nagy összegű szerződést kötöttek. Ezek a szerződések úgynevezett Unit Linked típusú szerződések voltak, aminek a lényege, hogy a kezdeti költségek rettenetesen drágák. Ezek a költségek később – az idő haladtával – csökkennek, de a sok összetevő miatt mégis drágák.
A pénzügyi tanácsadóknak nevezett értékesítők, abban voltak érdekeltek, hogy nagy összegű szerződéseket kössenek, a magas jutalékuk érdekében.
A hiba ott vált súlyossá, amikor 2007-ben elindult, majd 2008-ban kiteljesedett a nemzetközi válság, és ezeknek a tanácsadóknak fogalmuk sem volt, mit tegyenek. Hiszen eladni tudtak, de szakértelem hiányában nem kezelték az általuk megkötött szerződéseket. Az ügyfél arra számított, hogy a tanácsadója érti a dolgát és majd kezeli a szerződést. Míg egymásra vártak, a befektetések nagy része elfogyott.
Sajnos a későbbiekben is rengeteg olyan ügyféllel és szerződéssel találkoztunk, amit senki nem kezel, sőt még a kapcsolatot sem tartják az ügyféllel, így az értékpapír piac játékszere lett a megtakarítások nagy része.
Az MNB szabályozása révén a rengeteg pályaelhagyó tetézte a bajt, hiszen az ügyfeleknek nincsenek kezelve a megtakarításaik.
Rengeteg a gazdátlan ügyfél.
A sorozatos csalódás következménye, hogy sokan szidják ezeket a megoldásokat és nem bíznak már senkiben. Bizalom hiányában, pedig a nehezen megtermelt kis vagyonuk folyamatosan elértéktelenedik és hatalmas hiányok keletkeznek a jövőjük költségvetésében.
Ahogy a régebbi TV adásoknál mondogatták a „hiba nem az Ön készülékében van”! A múlt tanulsága
Miért?
Mert alapvetően a megkötött szerződések, akár jól is működhetnének, ha megfelelő kezekben lennének.
Azt szoktam mondani, hogy a MERCEDES-BENZ GLE 350D típusú autó nagyon kiváló és drága is. De ezt is tönkre lehet tenni, ha nem arra használjuk, amire tervezték, pl.: szántani akarunk vele.
A Unit Linked típusú szerződésekből is lehet jót csinálni, de törődni kell vele és folyamatos figyelmet igényel. Jönnek a lelkiismeretlen „tanácsadók” és habozás nélkül visszaváltatják „kihordási” idő előtt a szerződéseket, veszteséget realizálva, majd köttetnek egy újabb, alapjaiban ugyanolyan szerződést, aminek az elején, megint nagyok a költségek.
Ezért szükséges meggyőződni arról, kinek ad bizalmat és kivel köt szerződést!
A Kisbefektetői Klub ügyfelei ezért elégedettek, mert itt, ebben a laza szövetségben szakértők dolgoznak, akik végigkísérik a teljes folyamatot, fogják az ügyfél kezét.
Ha a Kisbefektetői Klub szakértőivel dolgoztat, nem éri veszteség, ami a mai világban nagyon fontos. A múlt tanulsága
Keressen minket egy kötetlen beszélgetésre!
Jelentkezzen MOST! Nem kerül semmibe!
Vizsgáltassa felül a megtakarításait és a kapott „látlelet” alapján tudni fogja mi a fontos az Ön számára.
Ne növelje veszteségeit!
Ha a meglévő szerződéseinek szakmai irányítását ránk bízza, csak nyerhet, hiszen ezt költségmentesen végezzük ügyfeleink számára.